Filip Zoltán testnevelő tanárt köszöntötték a 25. Kölcsey Kupa díjátadóján
Izgalmasan telt az utóbbi két nap a szatmári Both Katalin Sportteremben, ám nem csak azért, mert immár huszonötödik alkalommal szervezték meg a Kölcsey Kupát. Hanem azért is, mert több tucat jelenlegi és volt diák, tanárok, kollégák munkálkodtak azon, hogy a döntőre egy igazi meglepetéssel készüljenek Filip Zoltánnak. A megannyi generációt a sport szeretetére, a tiszta játékra, a soha fel nem adásra nevelő tornatanár ugyanis e tanév végén végleg leteszi a sípot, eredményekben gazdag pedagógusi pályája után nyugdíjba vonul.
Bár az eredmények kihirdetése is izgalommal töltötte el a közönséget, az est leginkább várt momentuma mégiscsak az volt, amikor Pataki Enikő intézményvezető magához vette a szót, hogy a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanári kara és diáksága nevében köszöntse Filip Zoltánt, ki természetesen erről a "partizán akcióról" mit sem tudott.
„Futótűzként terjedt a híre annak, hogy lesz a 25. Kölcsey Kupa, és annak, hogy te nyugdíjba készülsz. Arra kértem hát a volt diákokat, hogy küldjenek neked egy-egy üzenetet, s íme, ez a könyv született belőle. Több mint negyven szöveg van leírva, de a legcsodálatosabb benne az, hogy a 25 évvel ezelőtti és a mostani diákok is ugyanazt üzenték neked. Következetesen ugyanazt adtad át 25 év alatt a diákjaidnak: hogy harcolni kell, talpra kell állni, játszani pedig csak becsületesen érdemes” –mondta el az igazgatónő, ki ezt követően egy elismerő oklevelet és két trikót nyújtott át a könnyekig hatódott tornatanárnak. Egyiken az iskola kosárcsapatának jelmondata állt, a másikat pedig a diákok látták el saját aláírásaikkal, így alkotva közösen egy még személyesebb ajándékot. Természetesen a szülői bizottság is meglepetéssel kedvesedett Filipnek, ki szerényen vette át a gravírozott üveglapot.
Ezt követően Pataki Enikő abból a laudációból idézett, melyet a Kölcsey Nagydíj Filip Zoltánnak történő odaítélésekor mondott el. „Egyike azon embereknek, aki iskolánk alappillérét képezte. Olyan pedagógus ő, akit talán a legszigorúbbak egyikeként tartanak számon az iskolában, de akinek tanítványai mégis rendszeresen visszajárnak, akinek hívó szavára bármikor hazajönnek, ha segíteni kell. Olyan tanár, aki megtanít küzdeni, akinek kemény álarca mögött az iskoláért és a diákokért dobogó szív rejlik” – jellemezte akkor Pataki a tornatanárt, s szavai azóta érvényességükből egy fikarcnyit sem vesztettek.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ekkor már nem csak az ünnepelt és nem csak egy-két kolléga szeme volt párás a könnytől, hanem bizony több diák is szipogva borult a mellette ülő vállára. Az estét pedig azon üzenetek felolvasása tette teljessé, melyeket a tornatanár egykori és jelenlegi diákjai fogalmaztak meg a nagy napra, mely mindezekkel együtt egy teljes, eredményekben nem szűkölködő életpálya visszaigazolásává vált.
